Borkóstolás

A borkóstolás praktikái

A borkóstolás mindig egy élmény. Kicsiben is játszhatjuk: Ha szeretjük a bort, egy hosszú és fárasztó nap után, amikor az embernek már semmihez sincs kedve, szívesen vesszük elő a hűtőből a kedvenc borunkat, hogy töltsünk magunknak egy pohárral. Leülünk a kedvenc székünkbe és elkortyoljuk az italt a legnagyobb nyugalommal, miközben szivarozunk. Olyan ez, mint egy…

Egymást segítő növények
|

Egymást segítő növények a kertben

A veteményeskert nyugalmi időszakában jut időnk arra, hogy tervezgessük, a következő termő időszakban mit is vetünk. Amikor egymást segítő növények koncepción dolgozunk, akkor jó, ha tudjuk, hogy vannak olyan remek növénytársítások, amik kifejezetten segítik egymás fejlődését. Ebből kifolyólag természetesen olyanok is vannak, amik rossz hatással vannak egymásra, kifejezetten akadályozzák egymást a fejődésben. Ezeket igyekezzünk minél…

A fenntartható mezőgazdaság, avagy a permakultúra
|

A fenntartható mezőgazdaság, avagy a permakultúra

A permakultúra, azaz a fenntartható mezőgazdaság, a fenntartható fejlődés, a természet- és környezetvédelem reményeink szerint hamarosan a mindennapjaink magától értetődő része lesz. Aki csak teheti, úgy szervezi az életét, hogy azzal a lehető legkisebb mértékben okozzon kárt a környezetben. Mindannyiunk érdeke a környezetkímélő kertművelés, amennyiben az utódaink számára is élhető természetet szeretnénk örökül hagyni.

Savanyúság hagyományos módon, avagy a fermentálás

Savanyúság hagyományos módon, avagy a fermentálás

Savanyúság az egészségért! Olyan időket élünk, amikor mind jobban igyekszünk odafigyelni az egészségünkre. Rengeteget hangsúlyozzák a szakemberek, hogy amennyire csak tehetjük, kerüljük a finomított élelmiszereket, amik tele vannak tartósítószerrel, színezékkel, egyéb adalékanyagokkal.

Hogyan kerüljük el az ünnepi túlevéseket?

Hogyan kerüljük el az ünnepi túlevéseket?

Hogyan kerüljük el az ünnepi túlevéseket? Hiszen ünnepkor enni kell. Ez a szokás, meg hát ugye jól is esik a sok szemet gyönyörködtető finomságot mind végigkóstolni. Legyen az születésnap, karácsony, húsvét, bármilyen alkalom, ami a család számára ünnep, a nagy lakoma nem maradhat el. Ilyenkor pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni a mértékről, és habár már nem…

őszi gyepápolás

Miért fontos az őszi gyepápolás (is)?

Az őszi gyepápolás, a tavaszi ültetést erősíti. Aki pázsitot ültet, azt szeretné, hogy az övé legyen a legszebb, de legalábbis szép legyen. Minimum elvárás, hogy haragos zöld, buja és sűrű legyen, mintha csak valami sötétzöld szőnyeg lenne. A tavaszi gyepápolás emiatt fontos, vagyis emiatt is. Akkor biztosítjuk az alapját ennek a burjánzásnak.

Gumiabroncsok újrahasznosítása
|

Gumiabroncsok újrahasznosítása

Mind többet halljuk, hogy ha nem figyelünk oda, akkor a Föld élhetetlen bolygóvá válik. Ennek okán a környezetvédelem és az újrahasznosítás sokak (vagyis inkább mindenki) szívügye kellene, hogy legyen. És most nem csak arra gondolok, hogy veszel egy műanyag palackot, hogy azt mindig újratölthesd, hanem arra, hogy az élet minden területén igyekszel egy fenntarthatóbb életet…

csíráztatás

Csíráztatás és vitaminbomba egész évben

Az egészségéért mindenki szeret tenni. Van, aki sok mozgással, van, aki tudatos táplálkozással, és vannak olyanok, akik mindkettővel egyszerre. A tudatos és egészségesebb táplálkozás egyik lehetősége a csírák a fogyasztása. Legyen akármilyen évszak, ezeket a vitaminbombákat bármikor tudjuk fogyasztani. Csíráztatás az egészségért!

gyepápolás

Tavaszi gyepápolás

Mi sem aktuálisabb most, mint a gyepápolás kertünkben. Mondhatjuk mi, hogy márciusban megérkezik a tavasz, aztán az időjárás még szeszélyeskedik néhányszor, míg végül tényleg beköszönt a tavasz. Nagy lelkesedésünkben már az első kellemesebb, melegebb napokon nekilátunk a kerti teendőknek, amit az áprilisi hidegek, esetleg fagyok teljesen felborítanak. Ilyenkor jogosan érezhetjük azt, hogy több kárt csináltunk,…

Örökzöldek

Örökzöldek a kertben

Örökzöldek. Mikor erről beszélünk, akkor a szemünk előtt egy olyan kert képe lebeg, ahol dominálnak ezek a növények. Nekik köszönhetően még télen is zöldben pompázik az udvarunk. Hogy mik tartoznak a kerti örökzöldek közé, azt el sem kezdjük sorolni, mert az egy egész könyvet is kitenne. A lényeg az, hogy rengeteg fajta közül választhatunk, nemcsak…

ház körüli teendők télen

A ház körüli teendők télen

Télen is akadnak ház körüli teendők, noha tél általában nem az az évszak, amikor a legaktívabbak vagyunk. Leginkább úgy viselkedünk, mint a medvék. Behúzódunk a kis vackunkba, ahonnan legszívesebben ki sem mozdulnánk tavaszig. Mivel azonban mi nem alszunk téli álmot, így akarva-akaratlanul találunk magunknak elfoglaltságot.

Dekoráció őszi termésekből
|

Dekoráció őszi termésekből

Minden évszaknak megvan a maga bája, illata és természetesen a dekorációja. Ami igaz, az igaz, leglátványosabban karácsony környékén szoktuk kidekorálni a lakásunkat, de nincs ennek semmi akadálya a többi évszakban sem. Ősszel a sok lehulló levél és termés igazi kincsesbányája lehet a lakásszépítésnek. Mai témánk: dekoráció őszi termésekből

Őszi munkák a kertben

Őszi munkák a kertben

Újra elérkezett az ősz, beköszöntött a hűvös, szeles az időjárás. Eljött az idő, amikor a sárguló levelekben gyönyörködünk bentről, a jó meleg szobából. Miről is szól az ősz? Csak úgy kapkodjuk a fejünket, hogy a finomabbnál finomabb szezonális gyümölcsök és zöldségfélék közül melyiket is együk. Meg persze gyönyörködünk a tájban, a színes, néhol már művészi…

Az élőkerítés újra trendi
|

Az élőkerítés újra trendi

Ha hiszitek, ha nem, a kertben is vannak divathullámok és nagy visszatérések. Egy ilyennek lehetünk szemtanúi manapság, amikor az élőkerítés újra teret hódít magának. Nem, itt most ne csak a tujákból álló növényfalra gondoljatok, ami kaszárnyák, kórházak, temetők dísze volt. Ezen már régen túlléptünk. Nem kell azt hinni, hogy ezekből ne lehetne ma is sövényt…

Nyaralás 2020 nyarán

Nyaralás 2020 nyarán

Tagadhatatlan, hogy a 2020-as év sokáig emlékezetes marad a számunkra. A koronavírus okozta kijárási korlátozások eléggé megviseltek minket mind lelkileg, mind fizikailag. Tisztában voltunk vele, hogy azzal segítünk, és akkor vagyunk felelősségteljes polgárok, ha otthon maradunk. Ellenben azok számára (is), akiknek lételeme a nyaralás, kirándulás, túrázás, igencsak kemény időszak volt ez. Bár a korlátozások ugyan…

Kártya, dobókocka, játék

Induljon a játék… Játsszunk együtt!

Sokan elmondhatjuk, hogy az utóbbi időszakban előkerültek a szekrények, padlások, garázsok mélyén porosodó, régen elfelejtett barkácsszerszámok, edző felszerelések és persze a társasjátékok. Most igazán jó hasznukat vehettük. Igaz ugyan, hogy nem a nagy társaságok összeülnek játszani időszakát éljük, de mivel úgy hozta a sors, hogy a család sok időt tölt együtt, így újra felfedezhetjük őket….

Menjünk ki az udvarra a "maradj otthon" alatt!

Menjünk ki az udvarra a „maradj otthon” alatt!

A mostani járványügyi helyzetben szerencsésnek mondhatja magát az, aki kerttel vagy udvarral rendelkező házban lakik. Nem kell olyan erősen szembenéznie a „maradj otthon” bezártságérzéssel, mint azoknak, akik a lakás négy fala közé kényszerültek. Sokat olvashatunk arról az utóbbi időben, hogy milyen súlyosan sérülhet pszichikailag az ember a bezártság miatt. Remélem, ez nem így van, főleg…

Tavaszi munkák a kertben

Tavaszi munkák a kertben

Végre itt a tavasz, irány a kert! – Tavaszi munkák a kertben A növények új életre kelnek ilyenkor, és ahogyan ősszel is fel kell őket készíteni az „alvó” időszakra, úgy tavasszal is vannak teendőink a kertben, mielőtt növényeink aktív időszaka megkezdődne. Legyünk óvatosak! Ne kapkodjuk el a kerti munkák megkezdését. Várjuk meg, hogy legalább egy…

Hegymászás

Hegymászás

Amikor elhangzik a hegymászás szó, akkor mindenki hirtelen visszahőköl, mert arra gondol, hogy kizárólag a profi, edzett hegymászók sportja. A szemek előtt kötelek, izmos kezek jelennek meg, akik meredek sziklafalon kapaszkodnak fel, vagy épp a havas és jeges Mount Everest csúcsai, ahol az életük kockáztatásával jár a megmászás. Ez mind igaz is, amennyiben edzett sportmászókról…

Aktív vagy passzív pihenés

Aktív vagy passzív pihenés?

A pihenés nem tréfa. Nagyon sokunk életében eljön az a pillanat, amikor úgy érezzük, hogy mind pszichikailag, mind fizikailag a tűrőképességünk határához értünk. Ilyenkor nem vágyunk másra, csak pihenésre, de vajon az aktív vagy a passzív pihenés a nekünk való? A mindennapos stressz, a túl sok munka és egyéb magunkra vállalt elfoglaltság, a folytonos készenléti…

Kutyás túra

Kutyás túra

Túrázás a kutyával? Miért is ne! Az emberek véleménye erőteljesen megoszlik abban a kérdésben, hogy magunkkal vigyük-e négylábú kedvencünket, ha túrázni indulunk. Szólnak érvek mellette és ellene, igazságot azonban nehéz tenni, ha lehet egyáltalán. Ha a kutyánkat kérdeznénk, akkor azt mondaná, hogy sétából sosem elég! Éljen a kutyás túra! Vannak nemzeti parkok, erdők, arborétumok, ahol…

Téli túrázás

Téli túrázás – ne hagyd ki!

A tél beköszöntével a legtöbb ember átvált a medve-üzemmódra. Eszébe sem jut a téli túrázás. Elmennek dolgozni, megteszik a kötelezőket, és aztán megy mindenki haza, hogy bebújjon a jó meleg takaró alá. Én nem ezek közé tartozom, és igyekszem motiválni téged is, hogy a hideg és a hó ne akadályozzon meg abban, hogy a szabadban…

Kerti munkák a téli fagyok beállta előtt

Kerti munkák a téli fagyok beállta előtt

A tél és a fagyok közeledtével a melegnek, de még az enyhe időknek is vége. A kerti munkáknak azonban korántsem. Számos tennivaló akad még a ház körül, hogy nyugodtak legyünk és minden óvintézkedést megtegyünk, hogy a téli hidegek semmiben ne tegyenek kárt. Eszközök, bútorok védelme Gondosan kialakított kertünk bútorait, eszközeit érdemes a nyár végén, az…

nordic-walking

Nordic walking

Aki komolyabban foglalkozik sífutással, annak nem lehet ismeretlen ez a kifejezés. Magyarul nevezik még skandináv gyaloglásnak, vagy síjárásnak is. A nordic walking eredete Nem túl régi sportról van szó, ami Finnországból indult hódító útjára, és mára már elmondható, hogy az egész világ megismerte. A nordic walking tulajdonképpen a sífutók nyári, száraz edzésének felel meg, illetve…

Mire figyelj oda ha először túrázol

Mire figyelj oda, ha először túrázol?

A pillanatnyi lelkesedés gyakran sodorhat minket olyan helyzetbe, hogy a végén megbánjuk, hogy egyáltalán belekezdtünk. Ne akarj sokat! Első alkalommal soha ne tervezz be hatalmas túrákat! Még ha jó egészségi állapotban is vagy, akkor is érdemes kisebb távval kezdeni. Gyalogtúránál 10, maximum 15 kilométer legyen a kezdés, míg biciklitúránál maximum 25 kilométer. Ne szabj magadnak…

Kora őszi kalandok

Kora őszi kalandok

Közeleg ugyan a nyár vége, de ez még nem jelenti azt, hogy a szekrény mélyére kell süllyeszteni a túrafelszerelést. Sőt! Irány a túrázás! Aki nem szeret a nagy nyári melegben bóklászni a természetben, annak most jött csak el az igazán élvezhető kirándulóidő. Az éjszakák már ugyan hűvösek, a nappali hőmérséklet azonban igazán kellemes egy hosszabb…

Ötletek fakorong felhasználásához
|

Ötletek fakorong felhasználásához

A barkácsolás szenvedélyének hódolva rendkívül kreatív dolgokat tud létrehozni az ember. Rengeteg ötletet meríthetünk különböző forrásokból, de minden egyes darab azért lesz egyedi, mert beletettük magunkat. Az ötleteinket, az ízlésünket, a kézügyességünket. A fakorong felhasználása nem bonyolult. Ahányan vagyunk, annyiféle anyaggal szeretünk dolgozni. Van, aki a fémet részesíti előnyben, míg mások inkább a természetes anyagokkal,…

rafting

Rafting

A rafting magyar elnevezése vadvízi evezés. A raft tulajdonképpen egy nagyon strapabíró, felfújható gumicsónak, amit eredetileg a hadsereg számára fejlesztettek ki, azonban hamar a nagyközönség elé került. Ennek köszönhetően alakult ki a ma is nagyon népszerű rafting, ami extrém sportnak számít, hiszen a megzabolázatlan folyón kell együtt eveznie a csónakban ülő 2-4-12 embernek. Raftingra fel!…

Túrázás

Túrafelszerelés, avagy mit vigyünk magunkkal, ha túrázni megyünk?

Miután megszületett az elhatározásunk, hogy túrázni indulunk, készítsünk egy alapos listát azokról a dolgokról, amiket magunkkal viszünk. Ha nem vagyunk tapasztalt túrázók, akkor bátran olvassunk utána, hogy mik azok az alapvető felszerelések, amiket feltétlenül magunkkal kell vinni, amelyek elengedhetetlenek a létszükségletek, a biztonság és a kényelem szempontjából. A felszerelési tárgyak kiválasztása során szem előtt kell…

kempingezés

Kempingezés

A kempingezés ma reneszánszát éli, ugyanis egyre többen választják ezt a szabadtéri kikapcsolódási formát. A természet közelsége a test és a lélek számára is megnyugvást hozhat, valamint számos túrázási lehetőséget is biztosíthat a kalandvágyók számára. A kempingezés tulajdonképpen egy életforma, legyen szó akár sátorról, lakókocsiról vagy faházról.