Induljon a játék… Játsszunk együtt!
Sokan elmondhatjuk, hogy az utóbbi időszakban előkerültek a szekrények, padlások, garázsok mélyén porosodó, régen elfelejtett barkácsszerszámok, edző felszerelések és persze a társasjátékok. Most igazán jó hasznukat vehettük. Igaz ugyan, hogy nem a nagy társaságok összeülnek játszani időszakát éljük, de mivel úgy hozta a sors, hogy a család sok időt tölt együtt, így újra felfedezhetjük őket. Kezdődhet a játék!
Miért jó, ha otthon maradsz?
A „maradj otthon” és a home office időszak lehetőséget nyújtott arra, hogy több minőségi időt tölthessünk a párunkkal, gyerekeinkkel.
Eleinte még a közös beszélgetések kitöltötték az időnket, és örültünk is ennek, hiszen végre jutott rá időnk. Ha azonban már kifogytunk a témákból, akkor új lehetőségek után kell néznünk a saját szórakoztatásunkra, hogy ne egyen meg minket az unalom, vagy – rosszabb esetben – nehogy egymás torkának essünk.
Küzdjünk meg az akadályokkal!
A gyerekek egy idő után már biztosan torkig vannak azzal, hogy folyamatosan a házimunkával próbáljuk lekötni őket (lásd: mindenki takarítással ütötte el az időt, vagy teleposztolta a közösségi médiát azzal, hogy micsoda konyhatündér lett), és ekkor kell csak igazán elővenni a kreativitásunkat.
A jó öreg (és az új) társasjátékok és kártyapaklik igazán jó szolgálatot tehetnek. Ugyanakkor mi magunk is kitalálhatunk különböző játékokat a család számára. Olyanokat is, amelyek semmilyen extra eszközt nem igényelnek, csak azokat a dolgokat, amik minden házban megtalálhatók.
Ha éppen szeles, esős az idő, így nincs sem kedvünk, sem lehetőségünk a kertben, udvarban lenni, akkor íme néhány ötlet…
Hogyan üssük el az időt tévénézés vagy számítógépezés helyett?
Az olyan társasjátékok, mint például a Monopoly vagy a puzzle, órákon át le tudja kötni az embereket. Ugyanilyen a kártya is, mert a hagyományos kártyajátékokon túl, mint pl. a póker (hagyományos ötlapos vagy texas hold’em) vagy magyar kártyával az ulti, snapszer, zsír, egy pakli kártya kimeríthetetlen tárháza a különböző játékoknak.
Nagyon jó felpörgető játék például, ha egy pakli römi kártyát egyenlően elosztunk a játékosok, 2-6 fő között. Ha páratlan számú játékos van, akkor érdemes annyi lapot kivenni, hogy mindenki ugyanannyi lapot kapjon. De arra figyeljünk oda, hogy amit kiveszünk, az ne ász legyen, mert azoknak van a játékban legfontosabb szerepe.
Mindenki fogja a maga pakliját, de hátlappal felfelé, hogy se ő, se a többi játékos ne lássa, milyen lap következik. A pakli aljáról húzva elkezdjük sorban egyenként bedobálni a lapokat középre. Mindig csak egyet. Amint valaki ászt dob, rá kell „csapni” (rátenni a kezünket) a kártyakupacra. Aki a leglassabban reagál, vagyis akinek a keze legfelül van, annak fel kell vennie az egész kupacot. Az nyer, akinek leghamarabb fogynak el a lapjai.
A jó hangulathoz nem kell más, csak pár dobókocka
Egy jó kis adrenalinfokozó játékhoz nincs másra szükség, mindössze két dobókockára. 2-8 személy játszhatja, a lényeg az, hogy úgy üljenek az asztal körül, hogy mindenki elérje az asztal közepét és egymást is.
Miért fontos ez? Azért, mert a játék során ki kell kapni egymás kezéből a golyóstollat.
Tehát a következő eszközökre van szükség: két dobókocka, egy golyóstoll, egy-egy papírlap mindenki előtt.
Kisorsoljuk, ki kezd dobni, és haladunk körbe. Amint valaki hatost dob, felkapja az asztal közepére helyezett tollat, és elkezdi írni a számokat 1-től 52-ig. Mindezt szépen, olvashatóan, egymástól vesszővel elválasztva. Természetesen ezt minél gyorsabban, mert a kör nem áll meg, a többi játékos gurít tovább. Amikor valaki más is hatost dob, akkor ki kell vennie az éppen író játékos kezéből a tollat, hogy ő is írhassa a számokat. A tollat ne tartsuk vissza, fogadjuk el a sorsot. Vigyázzunk egymás testi épségére, a nagy hévben könnyen karmolhatunk, erősen megszoríthatjuk a másik ujját!
Amennyiben az egyik játékosnak olyan szerencséje van, hogy dupla hatost dob, akkor kettesével írhatja a számokat.
A játéknak akkor van vége, ha valaki eljut 52-ig, és a játékosok szerint olvashatóak a számok. Tetszőleges számú menet játszható. Igazán bele lehet melegedni, hogy észre sem vesszük, hogy elrepül az idő.
Ha több dobókockánk van még több játékot játszhatunk. Öt db dobókockával pl. már kocka pókerezhetünk is.
Mindezek mellett persze vehetünk D&D és hasonló összetettebb, szebb társasjátékokat, ha szeretjük a fantáziavilágot. 🙂
Nyilvánvaló, hogy otthonlét alatt sem kell unatkozni, és nem kell bezártságként felfogni. Kis eszközbefektetéssel és sok jókedvvel igazán tartalmasan töltheti el a család együtt az időt.