A tél beköszöntével a legtöbb ember átvált a medve-üzemmódra. Eszébe sem jut a téli túrázás. Elmennek dolgozni, megteszik a kötelezőket, és aztán megy mindenki haza, hogy bebújjon a jó meleg takaró alá.

Én nem ezek közé tartozom, és igyekszem motiválni téged is, hogy a hideg és a hó ne akadályozzon meg abban, hogy a szabadban töltsd az időd.

Elhatározás

A természet nem csak jó időben van ott, hanem télen is. Az a különbség, hogy a fák kopárak, esetleg hó borítja őket, nem pedig zöldek. Azonban ennek az évszaknak is megvannak a maga szépségei, csak esélyt kell adnunk neki, hogy megláthassuk.

Persze nem arra kell gondolni, hogy nagy lelkesedésemben felkapom az első kezem ügyébe eső cipőt és kabátot, és már neki is indulok a nagyvilágnak, lesz, ami lesz.

Felkészülés

Egy téli túrára is fel kell készülni, ahogy bármelyik másikra is, különben komoly csalódásokkal és fagyási sérülésekkel térhetünk haza.

A téli időjárás velejárója a hideg szél, a jegesedés és a hó. Így a terep veszélyesebb, de a megfelelő eszközökkel és kellő odafigyeléssel elkerülhetőek a balesetek.

Érdemes magunkkal vinni hágóvasat, amit szükség szerint felerősíthetünk bakancsunk talpára. Télvíz idején a hó alatt is sunyi módon megbújhat a jégpáncél. Ha van túrabotunk, azt is vigyünk magunkkal, mert segíthet az egyensúlyunk megőrzésében.

Téli túrázás esetén tehát az óvatosság a jelszó.

A téli túrázás legfontosabb eleme: öltözet

Sokan beleesnek abba a hibába, hogy mivel télen indulnak útnak, így beöltöznek, mintha sarki expedícióra indultak volna. Ez teljesen felesleges.

Rétegesen kell öltözni, de nem annyira, hogy ne tudjunk mozogni. Minden rétegnek megvan a maga funkciója.

Az első réteg, ami a bőrünkhöz ér, fontos, hogy ne pamut legyen. A pamut kiváló anyag, de télen nem ajánlott, mert ha izzadunk, magába szívja a nedvességet, nem szárad gyorsan. Olyan anyagú darabokat válasszunk (poliészter, poliamid), amik az izzadságot elvezetik, átadják a következő rétegnek.

A második réteg az, ami tulajdonképpen melegen tartja a testünket, ezért a legjobb megoldás, ha ez egy vagy két polár felső.

A harmadik réteg, a külső, az időjárási viszonyoktól védi a testet. A legjobb a vízhatlan és szélálló kabát és nadrág. A nadrág alá ugyanúgy lehet öltözni, mint a kabát alá.

Emellett fontos még, hogy legyen rajtunk sapka és kesztyű (váltás is, ha átázik az egyik, akkor ki tudjuk cserélni), mert ezeken a testfelületeken rengeteg hőt veszítünk mozgás közben.

Egyéb kiegészítők

Napszemüveg is legyen rajtunk, kiváltképp akkor, ha a szemünk érzékeny a fényre. A hó könnyen elvakíthat minket.

A túrabakancs a következő tétel, ami szintén nagyon fontos. Ha nincs hótaposód, akkor válassz egy magas szárú bakancsot. A cipőnek tartania kell a lábad a csúszós terepen is. Legjobb, ha vízhatlan, a talpa pedig értelemszerűen barázdált a jobb tapadás érdekében. A vastagabb talp a hőszigetelés miatt fontos, még akkor is, ha dupla zoknit húzol. Egyébként zokniból is érdemes váltást vinni magunkkal, mert ha átnedvesedik vagy beleizzadunk, akkor könnyen felfázhatunk.

Téli túrabakancs esetén figyeljünk oda arra, hogy olyat vegyünk meg, amiben dupla zoknival a lábunkon is kényelmesen beleférünk. A bakancs nem szoríthat minket, mert akkor lassul a vérkeringésünk, és rettenetesen fázni fog a lábunk.

Ha magas hóban túrázunk, akkor érdemes kamáslit használni, hogy a hó ne juthasson be a bakancsunkba.

Téli időszakban korábban sötétedik, ezért még ha idejében el is indulunk, mindig érdemes elemlámpát vinni magunkkal.

Téli túrázás alapszabályok

A mobilunk legyen feltöltve, és indulás előtt írjuk be a helyi segélyhívó telefonszámot. Nem érdemes ezt félvállról venni, mert ha téli túrázás idején tévedünk el, akkor a kihűlés veszélyével is szembe kell néznünk.

Amennyiben lehetséges, ne indulj el egyedül túrázni!

Az elsősegélycsomag nem foglal el nagy helyet a hátizsákodban, és sohasem tudhatod, mikor lesz rá szükség, így feltétlenül vidd magaddal.

Akár hiszed, akár nem, a folyadékpótlás télen is nagyon fontos. Vigyél magaddal vizet vagy termoszban teát, és természetesen táplálékot is. Mindig többet számolj ilyenkor, mint átlagos túránál, hiszen a zord körülmények jobban igénybe veszik a szervezetet, ezért pótlásra van szüksége.

Miben különbözik a téli túra a normál túrázástól?

Szélsőségesebb az időjárás, csúszósabb a terep, de megfelelő öltözettel ez nem okoz gondot. Több ruhát kell magunkra venni, de nem kell túlöltözni, mert akkor megizzadunk, és ahelyett, hogy melegen tartanánk a testünket, meg fogunk fázni. Ha eltévedünk, azonnal hívjunk segítséget, mert a kihűlés nagyon veszélyes!

Figyeljünk oda, készüljünk fel kellően a téli túrára, és akkor megláthatjuk, hogy a havas tájnak is megvannak a maga szépségei.