Szentendre

Szentendre a Dunakanyar ékszerdoboza

Szentendre Budapesttől mindössze 8 kilométerre, a Dunakanyar és a Pilis találkozásánál fekszik. A főváros közelsége miatt méltán tett szert hatalmas népszerűségre ez a multietnikus, színes történelemmel rendelkező település. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Dunakanyar ékszerdobozaként is szokták emlegetni. Mediterrán jellegű városról van szó, amit annak köszönhet, hogy a törökök kiűzése után görög, dalmát, német, szerb és szlovák nemzetiségű emberek telepedtek itt le.

Megközelíthetősége

Budapest közelsége igazán jó hatással van arra, hogy több módon is megközelíthessük Szentendrét. Többek között a H5-ös jelzésű hévvel is eljuthatunk ide Budapestről. De ugyanígy busz-, sőt még hajójáratok is rendelkezésünkre állnak, ha Szentendrére szeretnénk menni. Magától értetődően saját kocsival is eljuthatunk a településre. Fokozottan figyeljünk a parkolásra.

Szentendre történelme

Egészen a római korig nyúlik vissza, amikor is a Római Birodalom határa a Duna volt, így az akkori település fontos határvédelmi szerepet töltött be. A honfoglalás idejéből már maradtak fenn írásos emlékek arról, hogy itt egy állandó település létezett. A törökök kiűzését követően igen színes, multikulturális közösség telepedett itt le. Ennek is köszönheti Szentendre hatalmas népszerűségét mind a külföldi, mind pedig a hazai turisták között.

Templomok, múzeumok, skanzen

A vallási és etnikai sokszínűség a város építészetében is megmutatkozik. A városban tett séta során láthatjuk is a katolikus, a szerb ortodox, az evangélikus templomokat és zsidó imaházat.

Ahogy a különböző ajánlásokban is meg szokták jegyezni: az egy főre jutó múzeumok száma Szentendrén még országos szinten is igen magas. Mivel a város a művészek gyűjtőpontja, így számos magánmúzeum is van, ahol a művészeknek lehetőségük van a bemutatkozásra a nagyközönség előtt.

A város különlegessége még, hogy itt található olyan kiállítóhely is, ahol marcipánból készült csodákat nézhet meg az ember. Például itt láthatjuk az Országház 160 cm magas, természetesen marcipánból készült mását is. Természetesen meg is kóstolhatjuk ezeket a marcipánból készült csodákat.

De ha ez még nem elég, akkor el kell mondanunk, hogy aki Szentendrére látogat, az mindig karácsonyi hangulatban érezheti magát. Itt található ugyanis az ország egyetlen olyan kiállítóhelye és boltja, ahol egész évben karácsonyi holmikat vásárolhatunk.

A Skanzen más néven a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Létrehozásának célja és feladata az, hogy bemutassa Magyarország egyes részeinek népi építészetét, életmódját és lakáskultúráját. A Skanzenben úgynevezett tájegységenként haladhatnak a látogatók, vagyis faluszerű épületcsoportokba rendezve az épületeket. Az épületek jellemzően a paraszti életet mutatják be, gazdasági épületekkel együtt.

Folyamatosan bővül, a már meglévő tájegységek is változáson mennek keresztül. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum hosszú távú céljai között szerepel az is, hogy a határon túli magyar népi építészet is helyet kapjon itt.

Szentendre a túrázóknak is ideális választás

A Duna közelsége lehetővé teszi, hogy a természet szerelmesei gyalogosan felfedezzék a vidéket. Ha csak rövid távot szeretnénk megtenni, akkor erre kiváló lehetőség a Duna korzó, a Bükkös patak, illetve a híres Japán Kert. Ha azonban hosszabb kirándulást tervezünk tenni, akkor a Duna és Pilis lankái tartogatnak számunkra szépségeket. Ami nagyon fontos, hogy a kijelölt túraútvonalakat kövessük, és a jelzéseket vegyük figyelembe.

Hajóval is csodálhatjuk a táj szépségeit, hiszen Szentendre környékén a Duna számos lehetőséget kínál erre. Vezető nélkül csak akkor induljunk neki csónakkal, ha tapasztalt hajósok vagyunk. Ellenkező esetben kizárólag vezető felügyeletével szálljunk vízre.

Szentendre egy olyan sokszínű, multikulturális város, ami nemcsak a különböző nemzetek békés együttélésének csodálatos bizonyítéka, hanem értékes hagyományőrző és művészeteket támogató település. Ha lehetőségünk van rá, akkor ne hagyjuk ki a Dunakanyar e csodálatos ékszerdobozát. Mediterrán jellegű utcáin sétálgatva, hangulatos éttermeibe, kávézóiba, cukrászdáiba beülve megtapasztalhatjuk a város lüktetését.

Hasonló cikkek