A szabadtéri praktikák mellett fontos, hogy amíg mi a természet lágy ölén szórakozunk, az otthonunk biztonsága is megfelelő legyen.

Egy kis statisztika

Magyarországon 2012-ben 451 259 bűncselekmény történt, ám azóta jelentősen csökkent az éves esetszám. 2016-ban összesen 277 166 esetet regisztráltak, melynek 47 százaléka minősült kiemelten kezelt bűncselekménynek – ezen belül lopásból történt a legtöbb, szám szerint 78 296 darab.

Például Somogy megye Siófoki járásában 2010 és 2017 között minden évben a nyári hónapokban tetőzött a lakásbetörések száma, átlagosan havi 60 esettel. Ezzel szemben a megyeszékhelyen, Kaposváron novemberben és decemberben jellemző leginkább ez a bűncselekmény.

Az országot járásonként vizsgálva szembetűnő, hogy az észak-dunántúli területek lakásbetörések szempontjából jelentősen biztonságosabbak az átlagnál.

Az alábbi térképen a 100 ezer lakásra jutó betörések száma látható 2017-ben, ahol a zöld szín az alacsonyabb, a piros a magasabb esetszámokra utal. A legbiztonságosabb járásokban mindössze néhány betörés volt a tavalyi évben, a fővárosban és Kelet-Magyarországon azonban már magasabbak a számok.

Mennyi ez számokban?

Az országban átlagolva tehát 100.000 lakásból 145-be törnek be, vagyis összesen minden 690-ik házba.

Minden statisztikán azt látjuk, hogy azokon a területeken volt magasabb a betörések aránya, ahol magasabb a családi házak előfordulása, így elsősorban családi házban élők számára gyűjtöttünk össze pár biztonsági tippet.

Az otthonunk biztonsága érdekében feltüntetett tippek statisztikai adatokra és hétköznapi megoldásokra épülnek.

Megelőzés

Az otthonok kifosztása látszólag véletlenszerű, de valójában rengeteg szempont szerepet játszik a kiválasztásban.

  • Ha a kertben vagy a kapun nincs riasztóra vagy egyéb biztonsági intézkedésre figyelmeztető tábla.

Az ilyen házaknál 300%-kal nagyobb a betörés valószínűsége.

  • Az ajtón nincs kutyabejáró, a kertben kutyaház, a kapun ebre figyelmeztető tábla. Házőrzőnek semmi jele.
  • A közvilágítás gyenge (messze van a lámpa, gyenge a fénye, takarja a fényt egy fa)

Az is előfordulhat, hogy még Te is ráteszel egy lapáttal, pl. ha:

  1. Létrát vagy szerszámokat tartasz a kertben, udvaron, ahol szem előtt van.
  2. A garázs vagy a hátsó udvar helyett elöl vagy az utcán parkolsz, ahol szem előtt van az autó és könnyen nyomon lehet követni mikor nem vagy otthon.
  3. Ha a közösségi oldalra kiírod, hogy estére milyen rendezvényen leszel vagy csak bejelelölöd, hogy az xy eseményen ott leszel.

Az 2. és a 3. pontból együtt biztosan tudható ha egy este pár óráig biztosan nem leszel/lesztek otthon.

A terepszemle

A filmekben a betörésekre mindig este kerül sor, de a valóságban a legtöbb betörés fényes nappal történik 10:00 és 15:00 között.

A terepszemlék is ilyenkor történnek leginkább, de nem feltétlen csak a távolból leskelődnek, Te is segíthetsz a betörő(k)nek, hogy akár belülről is szemügyre vegyék az otthonod, ha beengeded őket. Ilyenkor felmérik az egyéb biztonsági intézkedéseket, amiket kívülről nem látni (pl. mozgásérzékelő vagy riasztó megléte) és azt is fel tudják mérni előre milyen értékeket lehet elvinni és azok pontosan hol vannak.

A bejutáshoz egy régi trükköt használnak, ún. social engineering (pszichológiai manipuláció) ami a hackerektől eredeztethető). A szélhámosok és bűnözők is kisebb-nagyobb hatékonysággal, de előszeretettel alkalmazzák. A lényeg, hogy ne hagyjuk, hogy idegenek bedumálják magukat a házunkba!

Néhány gyakori trükk, amit a betörők a bejutáshoz használnak:

A csomagkézbesítő: Egy-egy népszerű csomagszállító cég egyenruhájához nagyon hasonló színű és fazonú ruhába öltözve próbálnak “csomagot kézbesíteni”. A csomagon ott a cím, a neved is könnyen megtudhatják, így az is szerepelhet a címkén.

A figyelmedet egyfolytában a csomagra próbálják terelni (így arra figyelsz és nem az öltözék hibáira, valamint az arcát is nehezebben jegyzed meg). Mikor közlöd vele, hogy nem veszed át a csomagot, megpróbál telefonos segítséget kérni. Azt mondja lemerült a mobilja (van, hogy tényleg mutat egy kikapcsolt mobilt), de szeretné felhívni a diszpécsert, hogy tisztázza az ügyet. Telefonálhatna-e tőled? A válasz természetesen “nem” legyen.

Az aggódó rovarirtó: Könnyen hivatkozhat a szomszédra, hogy hitelesebb benyomást keltsen, pl. leolvashatja a nevét a postaládáról is, de manapság már bárkinek ki lehet deríteni a nevét rengeteg módon, ha tudjuk a címét. Azt mondja, a rovarok házról-házra járnak és ezért keresett meg. Ezzel okot ad az aggodalomra és rögtön segítséget is kínál. Felajánlja, hogy körülnéz kártevők nyomait keresve.

A legtöbb bűnöző azonban két alapvető érzést próbál kihasználni: a segítőkészséget és az együttérzést. Elég aljas…

A lerobbant autós: Lerobbant az autóm, nincs mobilom vagy lemerült, de fel kell hívnom a feleségemet vagy az autómentőt. Te is felhívhatod mind a kettőt ha segíteni akarsz!

Rendszerint minden (nagyobb) szolgáltató munkatársainak egyenruhája van logóval, igazolvánnyal, melyeket beszerezni vagy hamisítani már egy fokkal nehezebb, ezért a ruházatot mindig jól nézzük meg, mielőtt bármit tennénk vagy mondanánk és sose felejtsük el, hogy ha segíteni szeretnénk, azt megtehetjük úgy is ha nem engedjük be az idegeneket. Otthonunk biztonsága a legfontosabb!

A betörés

A rutinosabb, ügyesebb betörők, ha 1 maximum 2 perc alatt nem jutnak be továbbállnak, hogy ne legyen feltűnő, hogy az ajtó előtt matatnak.

Fontos, hogy ne hagyjunk pótkulcsot a bejárati ajtó közelében, mert az lehet az első lépés amit megpróbálnak. Végignézik a legnyilvánvalóbb helyeket: a lábtörlő alatt, az ajtófélfa tetején, az ajtó feletti melletti lámpa búrájában, virágcserépben vagy alatta, álkőben.

Ha mindenképp szeretnénk egy pótkulcsot tartani a környéken, akkor jó megoldás lehet egy duplafenekű virágcserepet készítenünk/használnunk, vagy egy kis PVC cső darabkával és hozzá való kupakkal, kerti öntözőnek álcázott rekeszt készíthetünk pótkulcsunknak. A lényeg, hogy legyünk kreatívak.

További rossz hír, hogy manapság már nem feltétlen kell a kulcsot megtalálni vagy ellopni. Elég lehet egy fénykép is…

Otthonunk biztonsága egy fényképtől is függhet?

Mármint azon túl, hogy telepakoljuk a Facebook-ot, azzal hogy elmegyünk nyaralni ide meg oda 2 hétre? Igen!

Gyakori rossz szokás, hogy kitesszük a kulcsainkat az asztalra nyilvános helyen. A mai modern technika vívmányainak köszönhetően könnyen készíthető így silány másolat.Az okostelefonok és a 3D nyomtatók világában nem nehéz jó minőségű képet készíteni az elöl hagyott kulcsról egy telefonnal és legyártani a fénykép alapján egy 3D nyomtatóval műanyagból.

Okostelefonja mindenkinek van ma már és a nyomtatót sem muszáj megvenni, hisz egyre olcsóbban bérelhető is. Ne hagyjuk elöl kulcsainkat nyilvános helyen, vagy legalább tartsuk tokban és a bejárati ajtó zárján sem érdemes spórolni! Egy jobb minőségű zárban ugyanis nagymértékben lecsökken a silány másolatok és az álkulcsok használhatósága.

A mai megerősített ajtót betörni ugyan nem olyan egyszerű, mint a filmeken és persze hangos is. Legalábbis eszköz nélkül…

Viszont nem agysebészet beszerezni vagy készíteni egy kézi faltörő kost, hasonlót, amilyet a rendőrség is használ. Nagy előnye, hogy az erőt egy helyre koncentrálja, így az adott ponton (a zár közelében) sokkal nagyobb erőt fejthetünk ki és kisebb hangot is ad.

A zaj tovább csökkenthető némi “szigeteléssel” pl. egy rongydarabbal a kos végén és máris újabb eszköz fenyegeti az otthonunk biztonságát. Sok ajtó üreges vagy furnérból készül. Válasszunk inkább keményfa, üvegszálas vagy fém modellt bejárati ajtónak!

A bejutás után

Ha mégis bejutnak a gazfickók, akkor is van még lehetőségünk eltántorítani őket, de legalábbis sok borsot törni az orruk alá.

Ha van riasztónk felszerelve az tök jó. Ha nincs, nem árthat beszerezni egyet. Ezek a szerkentyűk egy percig pittyegnek, ha élesítve vannak és kinyílt az ajtó. Ez alatt az idő alatt kell megadni a megfelelő kódot, különben riasztanak. Az olcsóbb modellek, akár az autó riasztók hangosan “vinnyognak” csupán, de egy jobb minőségű modell közvetlen a rendőrséget vagy a biztonsági céget is riasztja.

Eddig jó, de megfelelő kódot választottál?

Ha nem is olyan dörzsöltek a gazemberek, hogy ujjlenyomatport és UV-lámpát vigyenek magukkal, vagy akár csak egy kis hintőport, akkor sem feltétlen végtelenek a variációs lehetőségek. Ugyanez a helyzet, ha vették a fáradságot, hogy kissé “megismerjenek” minket mondjuk a közösségi média segítségével.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nagyon ügyelnünk kell rá, hogy mit osztunk meg az interneten (bárhol). Mindig úgy kell hozzáállni, hogy amit az interneten valaki láthat (akár csak te) azt bárki láthatja.

Mivel mindig (vagy legalábbis 1-2 tévesztés kivételével) ugyanazt a maximum 4-6 gombot nyomkodod a riasztó számsorán (sokan ragaszkodnak a jól bevált 4 jegyű kódokhoz), ezért azok a gombok zsírosak lesznek az ujjadtól és egy kis idő elteltével ez könnyen kimutatható még sima hintőporral is.

Általános “népbetegség” továbbá az is, hogy túl könnnyen megjegyezhető és/vagy a személyükhöz kapcsolódó kódokat és jelszavakat használnak az emberek. Ráadásul mindenhol ugyanazt.

Az sem ritka, hogy felírják egy papírdarabra és a közelben tartják jól látható helyen (pl. a monitorra ragasztva vagy a legfelső -nem zárható- fiókban). Programozóként sokat tudnék erről mesélni sajnos… Mikor tanulják már meg?! 🙂 Születési dátumok, a gyerek (vagy bármely családtag) neve – a “rafináltabbak” a keresztnév után még a születési évét is hozzáírják – wow, becenevek, háziállat neve, stb.

Vagy ami még rosszabb az “1111”, “1212”, “0000”, “1234”, “123456” (esetleg ugyanezek ellenkező sorrendben), “jelszó”, “jelszó123” (esetleg ugyanezek angol változata).

Tisztítsuk gyakran a beviteli panelt a riasztónkon és válasszunk hozzánk nem köthető számsort, mégjobb ha 2-3 havonta meg is változtatjuk és persze ne írjuk fel egy cetlire amit a riasztó mellé ragasztunk. Ha mindenképp fel kell írni, tegyük a papírt egy szem elől rejtett helyre, pl. a cipősszekrénybe vagy alá.

A legtöbb ember rémesen kiszámítható

Ha az értéktárgyak őrzéséről van szó, akkor a leggyakoribb helyek még mindig az ágy és környéke (matracban vagy alatta, az éjjeliszekrényben).

Ha van is széfjük, szinte mindig egy olcsó változat, ami szem előtt van rögzítetlenül. A kis méretű széfeket könnyen magukkal vihetik a betörők, de ha egy olcsóbb változatról van szó még erre sincs szükség, ugyanis elég rácsapni egy nagyobbat a megfelelő helyen és azonnal kinyílik.

Ha már széfet vásárolunk ne sajnáljuk rá a pénzt, keressünk minőségi darabot és rögzítsük a falra vagy a padlóra, de a legbiztonságosabb hely még mindig a bank.

De mi a legértékesebb tárgy az otthonunkban?

A készpénzen túl, nem a Rolex karóra vagy a gyémánt fülbevaló, hanem a laptopunk, számítógépünk. Laptop/Notebook esetén ez csupán max. 2 kiló, ezért könnyen el is vihető ha szükséges. Sokan azonban még jelszóval sem védik le a rendszert, pedig ez a tárgy tárolja a netbank hozzáférésünket, kártya adatainkat és ezernyi érzékeny adatot (pl személyes email-eket), hogy csak a legsúlyosabbakat említsem.

Ha a rendszer elindult, már nem is szükséges elvinni a masinát, hogy kinyerjék róla az adatot. Viszonylag könnyen szerezhető be az ún. USB Malware, ami ránézésre olyan mint egy közönséges pendrive, de valójában csatlakoztatás után másodpercek alatt kikeresi és lemásolja a fontos adatokat.

Zárjuk el a laptopunkat ha elmegyünk otthonról és védjünk minden rendszert erős, hozzánk nem köthető jelszóval, amit még jobb ha időnként cserélünk. A XXI. században az adatlopásra úgy is könnyen sor kerülhet, hogy be sem lépnek a lakásba. Napjainkban egyetlen nap alatt több mint 150 millió kártékony email-t küldenek ki, amiből 8 milliót meg is nyitnak és 80 ezer ember esik áldozatul adatlopásnak. Minden áldott nap.

Mi történik ha épp otthon vagyunk?

Ha van rá alkalmunk, először is halkan barikádozzunk el magunkat és hívjuk a rendőrséget.

Mit tehetünk azért, hogy ilyen esetben elkerüljük a találkozást?

  • tartsd a kocsikulcsot az éjjeli szekrényen éjszakára a bejárati ajó kulcstartója helyett

Ha megnyomod a pánikgombot beindul az autó riasztója, ami akár el is riaszthatja a betolakodót, de még fontosabb, hogy kéznél van a kulcs és használható az autó menekülésre.

Csináld magad önvédelem

Kis barkácsolással hétköznapi tárgyakból is készíthetünk önvédelmi eszközöket, de persze semmi esetre sem ajánlom, hogy ilyenekkel eredjünk a betörő nyomába! Előfordulhat azonban, hogy nincs más lehetőség és a találkozás elkerülhetetlen és a barikád nem vált be.

Készíthetünk viperát egy közepes vastagságú kábelből, úgy hogy csomót kötünk az egyik végére és hurkot (markolat helyett) a másikra, de nagyon nem javasolt a fizikai összetűzés! Használhatunk házi füstbombát figyelemelterelésnek amíg kiosonunk a másik oldalon pl. az ablakon vagy a hátsó ajtón.

A ping-pong labda és az alufólia ártatlan hétköznapi tárgyak, de egy kis leleményességgel készíthetünk a segítségükkel elterelő füstfelhőt, amíg eliszkolunk. 2 ping-pong labda “tetejét” vágjuk le. A levágott részeket és még 2 labdát vágjunk kb 1×1 cm-es darabkákra és ezekkel töltsük fel az első két (levágott “tetejű”) labdát, majd az egészet csavarjuk alufóliába kis nyílással a felső részén.

A fóliát a tetejénél fogjuk meg és az alját gyújtsuk meg míg füstölni kezd felül. Végül tegyük le egy nem gyúlékony területre, pl fémtálcára. Figyelem! A füst mérgező és ártalmas az egészségre

Összegezve tehát néhány jótanács, hogy ne csak a szerencsén múljon az otthonunk biztonsága

A kapunkra vagy a ház falára jól látható helyre tegyünk ki riasztóra, kutyára figyelmeztető táblát. Legalább az egyiket, akkor is ha nincs.

Ha a közvilágítás gyenge vagy nincs, vehetünk kerti napelemes lámpákat, rovarirtó lámpát az ajtó mellé vagy fölé, stb.

Szerszámokat, létrát, autót ne hagyunk szem előtt. Ha van garázsunk, használjuk, ha nincs, keressünk egy olyan közeli helyet, ahol rendszeresen több autó is szokott parkolni (közeli parkoló vagy az utca azon része ahol több autó áll). Az autó kulcsát éjszakára tartsd az éjjeliszekrényen.

A közösségi oldalakon körültekintően osszunk meg információkat magunkról. Csak a legszükségesebbeket!

Ha bárki idegen akar a házba belépni, akit nem te hívtál, semmilyen körülmények közt ne engedd. Ha segíteni akarsz, mond hogy várjon, csukd be az ajtót, hozd a telefonod és hívd fel neki a mentőket, autómentőket, vagy a rokonát. Akár várhatsz is vele a zárt ajtó előtt, vihetsz neki frissítőt , a lényeg, hogy ne juthasson be.

Ha pótkulcsot tartasz az ajtó környékén, rejtsd el kreatívan. Pl. barkácsolj neki egy helyet.

Nyilvános helyen ne hagyd elöl a kulcscsomód, vagy ha nem tudsz erről leszokni tartsd valamilyen tokban.

Az ajtó, a zárak, a riasztó és a széf költségein nem éri meg spórolni, válassz minőségi darabokat.

A riasztó beviteli paneljét törölgesd le hetente. Időnként cseréld a kódot. A széfet pedig rögzítsd valahova.

Kódot, jelszót körültekintően válassz, ne legyen hozzád köthető. A legjobb ha értelmetlen szöveg. Betűk és számok kombinációja.

TIPP: Kitalálsz 3 vagy 4 félét amit meg tudsz jegyezni még ha értelmetlen is. Ezeket használhatod a riasztóhoz a számítógép rendszerének eléréséhez, mindenhez, amiről nem számítógéppel férsz hozzá. A jelszavakat, kódokat akár vetésfogóban is cserélgetheted.

Az internetes fiókok felhasználóit és jelszavait (mindenek lehet más) megjegyeztetheted egy ún. kulcstartó (keyring, keypass) programmal, amihez csupán egy mesterjelszót kell megjegyezni. Van online és offline is, inkább egy offline-t javaslok, mert nem feltétlen csak netes fiókokhoz használhatod és ha épp hiba van a szolgáltatónál, akkor nem éred el kulcstartót sem.

Az operációs rendszereket a számítógépen, laptopon, notebookon, egyebeken védd le jelszóval és ha elmész otthonról a hordozható kütyüket zárd el, de legalább tedd el szem elől.

Ha megtörtént a baj és épp otthon vagy, csendben, de stabilan barikádozd el magad a szobában, majd hívd a rendőrséget azonnal.

Ha tudsz valamivel fényt, zajt csapni (úgy hogy észrevétlen, de legalább megközelíthetetlen maradsz) megpróbálhatod elijeszteni a betolakodót, de elő csak akkor gyere mindenképp ha már kiért a rendőrség és azt mondják biztonságos.